A békéscsabai ILS szakközépiskola az idei tanév rendezvénysorozatát, a Mester Klubban megszervezett ILS Gasztrokulturális Nappal zárta. Az iskolai programon a hagyományoknak megfelelően a bográcsozás és a vetélkedők szerepeltek a középpontban, melyet a tanárok, illetve az oktatási intézmény munkaközössége szervezett a diákok részére. Ezen a napon az iskola diáksága és tanári kara a helyszínen való gyülekezés után kezdi el ezt az eseménydús napot, melynek jellegzetessége, hogy minden osztály külön bográcsban főzi meg az ebédre szánt pörköltet. Összesen tíz csapat mintegy 200 adag pörköltet főzött meg, melyhez az alapanyagot és a köretet az iskola biztosította. Aki nem fért a bográcsok mellé, az a pedagógusok által levezett vetélkedőn vett rész, amelyre a feladatokat a diákság ötletei alapján állították össze, mindemellett lehetőség nyílt a sportolásra is. A vetélkedő után a kész ételeket egy háromtagú bizottság zsűrizte, majd a terített asztaloknál elfogyasztásra kerültek az alkotások. Ezeket a finom falatokat koronázta meg az intézmény által biztosított sütemény, mely osztatlan sikert aratott a diákok körében. Szintén hagyomány, hogy ezen az eseményen hirdetik ki az iskolai év legjobbjait. Titkos szavazás formájában adhatták le a diákok voksukat évfolyamonként az év tanulója, illetve az év tanára címekre. Az év legjobbjainak a díjakat Iróczkyné Zsittnyán Éva igazgató adta át: Az év tanára (2011/12): Horváth Zsuzsanna, pedagógia szakos tanár. Első évfolyamon holtversenyben az év tanulója (2011/12): Nagy László, idegenforgalmi szakmenedzser szakos, illetve Rábai Tibor Bence, reklámszervező szakmenedzser szakos diák. Második évfolyamon az év tanulója (2011/12): Szalontai Marianna, vendéglátó szakmenedzser szakos diák. A legjobbak az iskolát fenntartó Európai Nyelvoktatás Alapítvány pénzjutalmában részesültek. A résztvevő diákok szerint, ez a rendezvény feltöltődést jelentett a tanév további megpróbáltatásihoz. A végzősök előtt az iskolai év további részben a záróvizsgák után, egy igen nagy megmérettetésnek kell megfelelniük, ami a képzésüket lezáró OKJ vizsga, melyhez kívánunk sok sikert.