Az utóbbi években drasztikusan megnövekedett azoknak a háziorvosi körzeteknek a száma Magyarországon, ahol már több mint fél éve nincs állandó jelleggel orvos, azaz a praxis üres. Az Országos Alapellátási Intézet hat üresen töltött hónap után nyilvánít tartósan betöltetlennek egy körzetet. A KSH adatai szerint 2008-ban még csak közel 132 ilyet tartottak nyilván, 2016 végén 281 tartósan betöltetlen körzet volt Magyarországon. A számuk az utóbbi nyolc évben több mint megduplázódott. Vannak olyan települések viszont, ahol évtizedek óta köztiszteletben álló gyógyítók — a nyugdíjas éveikben is folytatva hivatásukat — megállás nélkül dolgoznak, s teszik a dolgukat, ahogy azt esküjükben megfogadták. Maradnak, bárhogy alakul is az életük, mert a szívük azt diktálja. Meglátogattuk őket Dél-Békés több településén.
Eljátszottunk a gondolattal, vajon mi történne, ha ők, az évtizedeken át egy körzetben gyógyítók – többen közülük nyugdíjas korú orvosok – egyszerre gondolnák meg magukat és a megérdemelt pihenést választanák a mindennapos feladatellátás helyett. Vagy hoznának egy döntést, és – hátrahagyva emlékeket, kapcsolatokat – saját családjukat, felnőtt gyermekeiket követve máshova költöznének. Mint az a beszélgetésekből kiderült, ők, maguk is tudják, érzik, mekkora nehézséget okoznának ezzel a kistelepüléseken élőknek. Ott, a végeken, még nagyon élő a bizalom, a személyes ismeretség. A falvakban gyógyítók több generációját ismerik egy-egy családnak. Nem is gondolnak váltásra, leállásra.

Akikért érdemes dolgozni

Végegyházán dr. Farkas László háziorvost a rendelés végén marasztaltuk, üljünk le egy kis beszélgetésre a rendelőben. Elárulta, fővárosi fiatalként került Békés megyébe.

— Nagyszüleim Békés megyeiek voltak, gyermekkorom nyarai iránt nagy volt a nosztalgiám. Vonzott vissza a Körös, emlékszem, mindig mi nyertük meg a futóversenyt a halőrökkel szemben — nevette el magát nosztalgiázás közben a kaszaperiek, majd 32 éve a végegyháziak gyógyítója.

— Aki ide ellátogat, az elnéptelenedő, elszegényedő falut látja. Én viszont azokat a családokat, akik itt generációk óta emberi tartással, szorgalommal, tisztességgel élnek, dolgoznak. És akikért nekem is érdemes dolgoznom. Mifelénk is a magyarok népbetegsége, a magas vérnyomás, az érrendszeri betegségek, a tüdő betegségei a jellemzőek. A rendelőmben sokszor megérzem, észreveszem, ki, mikor szorul a bajai sorolásán túl egy kis emberi beszélgetésre. Ez is hozzátartozik a munkámhoz.

Orvosuknak megnyílnak az emberek

Autózzunk tovább és keressük fel azt a települést, ahol mindkét háziorvos hölgy. Nem is olyan régen mindketten megkapták a címzetes főorvosi elismerő oklevelet, hiszen 20 évnél is régebben praktizálnak ugyanabban a körzetben. Kunágotán él és dolgozik dr. Gyurkó-Rigler Magda, aki 28 éve a helyiek gyógyítója ott jártunkkor szabadságát töltötte). Dr. Baróthy Képíró Zsuzsanna rendelőjének a várótermében rengetegen vártak a sorukra, amikor bekopogtunk a doktornőhöz.

— Erdélyi vagyok, generációkon át visszük tovább az orvosi hivatást, én képviselem a családunkban az ötödik generációt. Amióta idecsöppentem, nem vágyom el innen. A lányaim már nem élnek Békés megyében, a sors úgy alakította az életemet, hogy én maradok — mondta bemutatkozásként, miután megvizsgált egy kisbabát. Vegyes körzetében 1400 betege számít rá, 400 gyermek egészségéért felel. Szomorúan állapította meg, hogy manapság az emberek nem szívesen vállalnak felelősséget saját egészségi állapotukért. Nagy empátiára és türelemre van szükség a napi munka során.

— Sok múlik az emberi hozzáálláson is. A megelőzésre való figyelemfelkeltés mellett a lelki segítségnyújtás is a dolga az itt gyógyítóknak. Tudja, hogy van ez: papnak, orvosnak megnyílnak az emberek. Nincs ez másként felénk se.

A doktornő elárulta, kollégájával soha nem volt szóváltás, szakmai féltékenység, irigység. — A legnagyobb dolognak tartjuk, hogy a kunágotaiak elfogadtak bennünket.

Miközben megmutatta dr. Baróthy Képíró Zsuzsanna az elismerő oklevelét, megcsörrent a telefonja. Egy szakmabeli a vonal másik végén: dr. Simondán György.
Sebész lett, nem vadászpilóta

Éppen készülődtünk, indultunk tovább, Kunágotáról Almáskamarásra. Következő megállónk az, ahol sok évtizede él és dolgozik Simondán doktor. Ötven évvel ezelőtt szerezte meg orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán. Sebészként a gyulai kórházban dolgozott 1973-ig, akkor váltott, és azóta háziorvos Almáskamaráson. Vezette a mezőkovácsházi rendelőintézet sebészeti szakrendelését, ellátta a medgyesegyházi központi ügyelet megalakulásakor az ügyeletvezető főorvosi teendőket. 20 éven át az egész ország területére kijelölt igazságügyi szakértői tevékenységet végzett. Almáskamarás díszpolgárának a tudományos munkássága is figyelemre méltó.

— Vadászpilóta akartam én lenni, nem orvos. A tömött fog, a gyenge szem kiejtett a rostán. Majd olyan impulzusok értek, hogy az orvosi egyetemen kötöttem ki és sebész lett belőlem. Azt se tudtam, hol van Almáskamarás. Kiderült, itt évekig nem volt orvos. Egyszer eljöttünk látogatóba. Majd jöttem és itt lett belőlem a helyiek gyógyítója. Ennek már 43 éve.

A kezdetekkor nem volt központi ügyelet, akkoriban éjjel-nappal úton volt, hétfőtől péntekig három községben (Almáskamaráson, Kunágotán, Nagykamaráson), majd péntektől ügyelt a három faluban, hétfőtől pedig folytatta a napi rutint. Mesélte, embert próbáló időszakai is voltak az életének, nem volt ritka, hogy 450 órát is dolgozott folyamatosan. Emlékszik, ha otthon a hűtőszekrény megzörrent, felriadt, mert azt hitte, beteghez hívják. Egyszerűen fogalmaz: húsdaráló volt az az időszak. Ma már könnyebb. Csak az évek szálltak el. „Le kéne tenni a lantot?” — költői a kérdés és nem is aktuális. Gyógyít tovább.
Amíg viszi a lába, gyógyít

A 80. születésnapját hamarosan ünneplő kevermesi orvos, Cs. Tóth Zoltán gondolatai se járnak a pihenés körül. Találkozásunkkor a rendelője előtti parkolóba érkezve frissen kipattant autójából, mentegetőzött: el kellett szaladnia egy betegéhez. Ekkor már túl volt az aznapi rendelésen.

Ő is nyugdíjasként – majd' 20 éve – dolgozik.

— A csecsemőkortól a halálig elkíséri a falusi gyógyító a betegeit. Én a családok több generációját megismertem az eltelt 54 év alatt. Szerintem abba belebetegednék, ha nem dolgozhatnék. Tele vagyok energiával, nincsenek korosztályos gondjaim. Agyban jó vagyok, s amíg visz a lábam, gyógyítok — mondta őszintén. S hogy ez a vitalitás mennyire jellemző, elárulta: 60 évesen szakvizsgázott. Végzett háziorvosként felülvizsgálatokat. Nagyon nyitott volt mindig is a szakmai kihívásokra. Most is vannak a számítógépén olyan anyagok, aktuális kutatási eredmények, amelyek a legfrissebb információkat tartalmazzák és segítik a munkáját.

Jól ismerik őt is — ahogy kollégáját, dr. Harmadi Pál háziorvost — a szomszédos településeken, ahol évtizedeken át helyettesített, helyettesítettek. Elárulta, az első központi orvosi ügyelet szervezésénél ő is bábáskodott. Azóta az éjszakák nyugodtabbak, ám előfordul, hogy be-becsengetnek otthonába. Ez már csak ilyen. Ott, a végeken, egy emberöltőnyi gyógyító munka eredményeként.